Gumicukor helyett gumisüti
Hónapok óta készülök ennek a süteménynek az elkészítésére. Annak ellenére, hogy hosszú a leírása a receptnek, elkészítése nem több mint fél óra. A recept állítólag amerikai származású, de már magyarosítva volt. Az ok, amiért rávetemedtem ennek a sütinek az elkészítésére az volt, hogy állítólag a gyerekek imádják, gyerek zsúrokra ideális és olyan nincs, hogy valaki ne szeresse. Az eredmény nagyon érdekes lett, nem egy szokványos süti az biztos. Már csak arra várok, hogy Ákos megkóstolja. Gumi süti
Hozzávalók: 10 cs 10 gr-os zselatin, 6 db tojás, 17 ek porcukor, 6 cs vaníliás cukor, 2 ek kakaó por, 1 ek tej, 4 dl tejföl, 2,5 dl málnaszörp
1.réteg: Három tojást szétválasztunk. A sárgáját 5 ek porcukorral és 1 cs vaníliás cukorral habosra keverünk, a fehérjét 1 cs vaníliás cukorral felverjük, majd összekeverjük a kettőt. Időközben 2,5 tasak 10 g-os zselatint a csomagoláson található előírás szerint elkészítünk 1,5 dl vízzel és hozzá adjuk a tojásos masszához. A kész masszát egy tepsibe/négyszögletű jénai tálba öntjük, és hűtőbe tesszük dermedni.
2. réteg: Ezután elkészítjük a következő réteget. Ugyanígy járunk el a maradék három tojással is, annyi különbséggel, hogy a tojás sárgákhoz a cukor mellé 2 evőkanál kakaóport és 1 ek tejet teszünk. Egy kanál segítségével óvatosan ráöntjük barna masszát a megdermedt sárga rétegre, és újra betesszük a hűtőbe.
3. réteg: A maradék 7 ek cukrot, 2 cs vaníliás cukrot, és a tejfölt kikeverjük. Újra elkészítünk 1,5 dl vízben 2,5 tasak zselatint és hozzáadjuk a tejfölös keverékhez. Majd az előbbiek szerint ráöntjük a dermedt rétegekre.
4. réteg: Újra elkészítünk 1,5 dl vízben 2,5 tasak zselatint és hozzáadjuk 2,5 dl málnaszörphöz. (sajnos nekem nem volt itthon csak meggy lé és abból is csak 2 dl, ezért is lett alacsony és halovány a piros réteg) Ezt is ráöntjük a megdermedt rétegekre.
Pár órát hűtőbe dermesztjük, és utána csodálatosan lehet szeletelni.
9 Responses to Gumicukor helyett gumisüti
Hozzászólás küldése Kilépés a válaszból
Keresés
Archívum
Kategóriák
- Aprósütemény, keksz, bonbon (53)
- Desszertek (104)
- Édes és sós muffinok (34)
- Édes péksütemények, palacsinták, fánkok, gombócok (59)
- Előételek, hidegtálra valók (117)
- Főételek (324)
- Főzelékek, köretek (56)
- Gasztroajándék (20)
- Húsmentes ételek (138)
- Ital (1)
- Lekvárok, szörpök, befőzés (13)
- Levesek (93)
- Mártások, szószok (49)
- Meleg vacsorák (71)
- Nincs kategorizálva (76)
- Saláták (74)
- Sós péksütemények, sörkorcsolyák, pizzák (103)
- Sütemények (203)
- Szendvicsek, szendvicskrémek (64)
- Torták (61)
Címkék
almás burgonya csokis cukkini desszert diós duma ebéd előétel eper gomba gyors és finom gyümölcsös hidegkonyha húsvét juhtúrós karácsony kelttészta káposzta köret leves malackából medvehagyma meggyes muffin mákos málnás mártás reggeli saláta szendvics szendvicskrém szárnyas szűzpecsenye sörkorcsolya sütemény sütés nélkül tojás torta túrós vacsorára vadhús vega vendégváró ünnepiMegjelent a májusi lapszámunk!
LEGFRISSEBB KIADVÁNYAINK
Összes bejegyzés
- Receptek az általam elkészített ételek fényképeivel!
Elérhetőségem
ottisfoz@yahoo.comA zökkenőmentes megjegyzéshez be kell jelentkezni!
SZÉKELYHON BLOGTÁR
Erdélyi gasztroblogok
- Ahogy mi szeretjük
- Aleda konyhája
- Andici boszorkánykonyhája
- Apple amaretto
- Édes otthonunk némi sóval
- Eszkimoo a konyhában
- Fakanálforgató tollforgató
- Finomságaim
- Fondantina
- Főzök-sütök-mosogatok
- Gál Edith a konyhában
- Gobé Hami, avagy az Erdélyi kulinária
- Hajnalka blogja
- Hétköznapok a konyhában
- http://www.fisp.ro/
- Ízek emlékei
- Kalandok a konyhában
- Kata a konyhában
- Kis Ildi
- Köllő Réka blogja
- Könnyű a főzés, ha van miből!
- Kreatív torta by Cakeni
- Makacska konyhája
- Manka receptjei
- Mutter Konyhája
- Rózsika tortái
- Sarokkonyha
- Süssünk-főzzünk valamit!
- Sütök, fözök… néha megmutatom
- Teszek-veszek, tanulgatok!
- Tivadar bámészkodó és barátkozó blogja
- Virslee
- Vörösbor
Gasztroblogok a nagyvilágból
- "Anya, ez isteni!…"
- A közös konyha(kert)
- Alchri-bevált receptek
- Andi konyhája
- Andi-cuki
- Andi-gluténmentesen
- Anya főztje
- Aprochef
- Belly konyhája
- Bianka-Kiskonyhám ízei
- Colors in the Kitchen
- Csakis kedvtelésből
- Családi tűzhely
- Csibe a konyhában
- De jó főzni!
- Dia boszikonyhája
- Diával főzni -jó!
- Ditta: sütés-főzés
- Dulmina tündérkonyhája
- Égigérő paszuly
- Egy konyha
- Elitkonyha
- Emargit
- Eve and Apple
- Fakanál
- Faluvégi kurta konyha
- Flat-Cat avagy a kutya vacsorája
- Főzni jó!
- Gabriella tortái
- Gastrodamus
- GasztroRéka
- Gesztenye receptjei
- Graffyka
- Gyémánt konyha
- Gyöngyi-vegyes köret
- Gyűjtögetéseim
- Habzsolda
- Házias konyha
- Hozzávalók: egy csipetnyi szeretet
- Illéskrisz konyhája
- Ízes kalandok
- Ízmorzsák Elif módra
- Jade konyhája
- Jépatojta van!
- Kalandra hív az étel!
- Kata a konyhában
- Katakonyha
- Katalin-konyha
- Katicamnó sütődéje
- Kedvtelés
- Kerek erdő közepén
- Kiskanál
- Kiskukta torta
- KM konyhája
- Kreatorta
- Kutya és Konyha
- Lakoma
- Latsia konyhája
- Legjobb receptjeim
- Lét-tudatos konyha
- Limara péksége
- Mamihami
- Mandula Sarok
- Margit2
- Maszatkonyha
- Max konyhája
- Mennyei Manna
- Mézes finomságok…
- Nokedli
- Palacsintás király(lány)
- Papazsíroskenyér
- Pszichowellness konyha
- Raindrop and Snow
- Receptek – nem csak ínyenceknek
- Receptjeink
- Reformkori konyha
- Snöcy
- Sütiszörny
- Sweet and Salt
- Szamóca recept oldala
- Száva blogja
- Szemirámisz függőkertje
- Takarékos konyha
- Tavasz házi cukrászdája
- Torkos Kuckó
- Viki egyszerű konyhája
- Zsanuária
Látogatók








Izlett Ákosnak?Tetszik a süti,csak tartottam a nyers tojásoktól,de ettől függetlenül el fogom késziteni pár hét múlva!Most az ünnepre már elég az édesből,jövő héten lakodalomba megyünk,- utána valamikor!Majd beszámolok!Üdv!zsuzsa
Szia!Tetszett Ákosnak,főként a felső két réteg mert az a gumisabb.Én is Ákos közelgő szülinapjára ujra elkészítem a gyerekzsúrra
Várom majd, hogy írd meg ízlett-e a süti…
Ez a süti nagyon tetszik. Szazala kérdésén elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha gőz fölött kevernénk ki a tojást? Nagyon megváltozna szerinted?Mellesleg a meggylével nekem jobban tetszik a színösszeállítás, mint a málnaszörppel. Talán azért is fogott meg a fotód
Szia Bodza!Szerintem jó az ötlet,hogy gőz fölött kevered meg a tojássárgákat.De szerintem meg kell várni hogy hűljön ki mielőtt beleöntöd a tepsibe/edénybe…
Végül is a tiramisuban is nyers tojás van,és azt is túléljük:)!,de azért,ha valaki kisérletezik a gőz fölötti kikeveréssel,akkor megoszthatná velünk a tapasztalatait!Előre is köszi!
Szia. mi megcsináltuk a sütit, de az állaga egyáltalán nem volt jó, újra kellett kezdeni. Tettünk hozzá még más dolgokat, úgy lett az igazi. De a recept nagyon jó. Köszi:)
Szia Rékvik, nekem mindig sikerül így, ezért írtam így be. Ennek ellenére persze mindenkinek érdemes úgy változtatni rajta hogy neki megfeleljen. Örülök, hogy kipróbáltad és ízlett!
Én is megcsináltam, hát igazán gumis
(Meg színes is, de úgy is kell a vidámság. Meg a gyerekszemnek a dizájn.)
Magamnál is közzétettem, természetesen a forrás megjelölésével.
Panka
Sziasztok,én is megcsináltam,de a tejföl eláztatta az egészet,le kellett szedni,újramelegíteni.kicsit megijedtem,de másodikra sikerült,úgylátszik nem mimdegy mennyire házi az a házitejföl:S
Nagon jó ötlet,köszi érte:)