Megint egy kedvenc…
Évekkel ezelőtt egy ismerősömnél gyakran ettem sült paprikával készített padlizsánkrémet. Nagyon, nagyon szerettem és sokszor is készült nekem ez a finomság
Akkor még nem érdekelt annyira a főzés, így nem is kérdeztem rá hogyan készül. Egy ideje viszont foglalkoztatott a dolog, hogy szeretném én is elkészíteni. Alíz blogján találtam rá a receptre, annyi különbséggel, hogy én mindig piros paprikával készült padlizsánkrémet ettem. Így most megalkottam egy hasonló változatot. Nagyon szeretem a sült paprika ízét és hát padlizsánnal összekavarva isteni. Csak ajánlani tudom!
Padlizsánkrém sült paprikával
Hozzávalók: 1 db. padlizsán, 2 db paprika (nálam szép piros színű), kb. 1 dl olaj,1 tojás sárgája, só, fehér bors, 1 kk mustár, 1 fél fej vöröshagyma
Elkészítés: A padlizsánokat egy fémlapon, közepes lángon megsütjük. Hűlni hagyjuk, addig ugyanígy megsütjük a paprikákat is. Amikor kihűlt meghámozzuk a padlizsánt is és a paprikákat is. A megtisztított zöldségeket még egyszer hideg vízzel leöblítjük. Vágódeszkán összetörjük (vagy turmixoljuk). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a vöröshagymát, hozzáadjuk a tojás sárgáját és egy kevés mustárt, majd fokozatos kevergetés mellett lassan, kis adagokban hozzáadjuk az olajt. Pirítóssal abbahagyhatatlanul finom!!!
13 Responses to Megint egy kedvenc…
Hozzászólás küldése Kilépés a válaszból
Keresés
Archívum
Kategóriák
- Aprósütemény, keksz, bonbon (43)
- Desszertek (85)
- Édes és sós muffinok (33)
- Édes péksütemények, palacsinták, fánkok, gombócok (40)
- Előételek, hidegtálra valók (97)
- Főételek (230)
- Főzelékek, köretek (40)
- Gasztroajándék (15)
- Húsmentes ételek (111)
- Lekvárok, szörpök, befőzés (11)
- Levesek (61)
- Mártások, szószok (37)
- Meleg vacsorák (59)
- Nincs kategorizálva (74)
- Saláták (60)
- Sós péksütemények, sörkorcsolyák, pizzák (87)
- Sütemények (151)
- Szendvicsek, szendvicskrémek (50)
- Torták (47)
Címkék
ünnepi almás burgonya csokis desszert diós duma ebéd előétel eper gomba gyümölcsös gyors és finom húsvét hidegkonyha juhtúrós káposzta kókuszos köret karácsony leves mákos málnás mártás malackából meggyes muffin narancsos reggeli sörkorcsolya sütés nélkül sütemény saláta szárnyas szendvics szendvicskrém tészta túrós tekercs tojás torta vacsorára vega vendégváró VKF
Székelyhon hírek- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóra
- Bunta úgy véli, Szász előre kitervelte a botrányt
- Sürgősségi kórházhoz méltó szülészeti osztály
- Csiky-kerti egyetemisták kicsengetése
- Előre ittak a... lovak bőrére
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt Keresztúron
- Pénzzel teli széfet loptak Csíkszeredában
Az áprilisi lapszám hétfőtől megvásárolható!
HAMAROSAN MEGJELENIK!
2012-es Kalendárium
Süteményes kiadványunk!
Tavalyi kiadványunk
Népszerű bejegyzések
- Ropogós csirkeszárnyak (5,189)
- Lúdláb torta (5,067)
- Hétköznapi gyors ebéd (5,030)
- Füstölt csülök pékné módra (4,255)
- Még egy gyerekkori kedvenc (3,628)
- A világ legjobb süteménye (3,569)
- Gyors olajbogyós sörkorcsolya (3,407)
- Gyors vacsora (3,197)
- Túrófánk (3,000)
- Juhtúrós pogácsa (2,951)
Legnézettebb ma
Összes bejegyzés
- Receptek az általam elkészített ételek fényképeivel!
Elérhetőségem
ottisfoz@yahoo.comA zökkenőmentes megjegyzéshez be kell jelentkezni!
SZÉKELYHON BLOGTÁR
Erdélyi gasztroblogok
- Ahogy mi szeretjük
- Aleda konyhája
- Andici boszorkánykonyhája
- Apple amaretto
- Édes otthonunk némi sóval
- Eszkimoo a konyhában
- Fakanálforgató tollforgató
- Finomságaim
- Fondantina
- Főzök-sütök-mosogatok
- Gál Edith a konyhában
- Gobé Hami, avagy az Erdélyi kulinária
- Hajnalka blogja
- Hétköznapok a konyhában
- http://www.fisp.ro/
- Ízek emlékei
- Kalandok a konyhában
- Kata a konyhában
- Kis Ildi
- Köllő Réka blogja
- Könnyű a főzés, ha van miből!
- Kreatív torta by Cakeni
- Makacska konyhája
- Manka receptjei
- Mutter Konyhája
- Rózsika tortái
- Sarokkonyha
- Süssünk-főzzünk valamit!
- Sütök, fözök… néha megmutatom
- Teszek-veszek, tanulgatok!
- Tivadar bámészkodó és barátkozó blogja
- Virslee
- Vörösbor
Gasztroblogok a nagyvilágból
- "Anya, ez isteni!…"
- A közös konyha(kert)
- Alchri-bevált receptek
- Andi konyhája
- Andi-cuki
- Andi-gluténmentesen
- Anya főztje
- Belly konyhája
- Bianka-Kiskonyhám ízei
- Colors in the Kitchen
- Csakis kedvtelésből
- Családi tűzhely
- Csibe a konyhában
- De jó főzni!
- Dia boszikonyhája
- Diával főzni -jó!
- Ditta: sütés-főzés
- Dulmina tündérkonyhája
- Égigérő paszuly
- Egy konyha
- Elitkonyha
- Emargit
- Eve and Apple
- Fakanál
- Faluvégi kurta konyha
- Flat-Cat avagy a kutya vacsorája
- Főzni jó!
- Gabriella tortái
- Gastrodamus
- GasztroRéka
- Gesztenye receptjei
- Graffyka
- Gyémánt konyha
- Gyöngyi-vegyes köret
- Gyűjtögetéseim
- Habzsolda
- Házias konyha
- Hozzávalók: egy csipetnyi szeretet
- Illéskrisz konyhája
- Ízes kalandok
- Ízmorzsák Elif módra
- Jade konyhája
- Jépatojta van!
- Kalandra hív az étel!
- Kata a konyhában
- Katakonyha
- Katalin-konyha
- Katicamnó sütődéje
- Kedvtelés
- Kerek erdő közepén
- Kiskanál
- Kiskukta torta
- KM konyhája
- Kreatorta
- Kutya és Konyha
- Lakoma
- Latsia konyhája
- Legjobb receptjeim
- Lét-tudatos konyha
- Limara péksége
- Mamihami
- Mandula Sarok
- Margit2
- Maszatkonyha
- Max konyhája
- Mennyei Manna
- Mézes finomságok…
- Nokedli
- Palacsintás király(lány)
- Papazsíroskenyér
- Pszichowellness konyha
- Raindrop and Snow
- Receptek – nem csak ínyenceknek
- Receptjeink
- Reformkori konyha
- Snöcy
- Sütiszörny
- Sweet and Salt
- Szamóca recept oldala
- Száva blogja
- Szemirámisz függőkertje
- Takarékos konyha
- Tavasz házi cukrászdája
- Torkos Kuckó
- Viki egyszerű konyhája
- Zsanuária
Látogatók







Szia!Ezt ki fogom próbálni valamelyik nap,tetszik az ötlet…
Gratula! Látom, elkészítetted a sültpaprikás padlizsánkrémet – szép, díszes lett. Piros paprikával jobban mutat!
Nekem akkor éppen zöld volt, de szoktam én is pirossal készíteni.
Ez az otlet nagyon tetszik!
Egy rugóra jár az agyunk
Holnap teszem fel én is a padlizsánkrémemet
jajjj, előbb ment el az üzi, mint szerettem volna…Jól hangzik ez a sült paprikás változat!
Nagyon jó-külön szeretjük, de együtt is szuper lehet!!
Édesanyám is mindig tesz bele, az én lányaim elutasítják, ha paprikát is teszek bele, így csak csupaszon nélküle készítem, pedig paprikával szeritnem is finomabb!
Nagyon gyakran készítek én is ilyet, éppen ezért bátorkodom megjegyezni, hogy a paprika és a padlizsán héjmentesítését MEGÉRI úgy elvégezni (igaz, hogy sok a szöszmötölés vele), hogy semmiképpen se legyen szükség arra, hogy leöblítsük utána őket! Rengeteget veszíthetnek az ízükből. Pucolás közben egy tálka vízbe szoktam mártogatni azt a kezemet, amivel lehántogatom a héjakat. Így megszabadulok a nem kívánt feketeségektől, rágós paprikahéjtól s a zöldségek is megússzák "szárazon". …egy próbát megér, hátha nem fogsz csalódni az eredményben.
Sziasztok,nekem határozottan jobban tetszik paprikával
Kedves névtelen, igazad van teljesen,én is vizes kézzel szoktam tisztítani, ezt a leöblítést nem úgy értettem hogy "megmosom" a zöldségeket.Hanem helyenként ha marad egy két feketség akkor azt vízzel lemossuk vagy vizes kézzel leszedjük.Édesanyámtól tanulva én is mindig vizes kézzel tisztítom
Judith, Demyke, Trinity!Érdemes kipróbálni, mert nagyon fonom
Csibe, bekukkantok hozzád
Kiskukta!Nálunk szerencsére a fiuk nagy lelkesedéssel fogadták a paprikás változatot is!
[...] Ottisnál olvastam a paprikás vinettasalátáról, többször is eszembe jutott, hogy kipróbáljam. Kitünő ötletnek bizonyult, mert még S. is [...]
Szia!
A segítségedet szeretném kérni. Én sima padlizsánkrémet szeretnék készíteni, de nincs vaslapom, esetleg vmilyen serpenyőben is megsüthető?
Köszönöm előre is a segítséged!
Szép estét!
Betti, szerintem sütőben is meg lehet sütni a padlizsánt, van aki úgy süti!
Köszönöm!