Epres- fehér csokoládés tiramisu
Ezt a tiramisut is Húsvétra készítettem. Akartam készíteni valamilyen epres desszertet, így erre esett a választásom. Habár minden ünnep után eldöntöm, hogy a következő alkalommal kevesebbet készítek, mégis rendszeresen sikerül túltervezni a dogokat mivel nagyon szeretem, ha több féle süteményt készíthetek. Így ezúttal sem szenvedtünk hiányt desszertben mondhatom
Epres- fehér csokoládés tiramisu
Elkészítése: 25 dkg epret összeturmixolunk, majd hozzákeverjük a tejet és ízlés szerint porcukorral édesítjük. 15 dkg fehér csokoládé gőz fölött megolvasztunk, majd keveset hűlni hagyjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A mascarponet a túróval összekeverjük, ízlés szerint porcukorral édesítjük, majd óvatosan hozzákeverjük a felolvasztott fehér csokoládét valamint a tejszínhabot. 25 dkg epret felszeletelünk, majd ezután összeállítjuk a tiramisut. Egy négyszögletes tálban rétegezzük a piskótát, epret és a krémet. A piskótákat az eperturmixba mártogatjuk és kirakjuk vele a tál alját, rákenjük a krém felét, majd erre rakjuk a felszeletelt eper felét. Ezután megint babapiskóta következik, erre tesszük a következő rend epret, valamit a tetejére kenjük a krém második felét. Lefedjük és tálaláskor a maradék eperrel és reszelt fehér csokoládéval díszítjük.
20 Responses to Epres- fehér csokoládés tiramisu
Hozzászólás küldése Kilépés a válaszból
Keresés
Archívum
Kategóriák
- Aprósütemény, keksz, bonbon (43)
- Desszertek (85)
- Édes és sós muffinok (33)
- Édes péksütemények, palacsinták, fánkok, gombócok (40)
- Előételek, hidegtálra valók (97)
- Főételek (230)
- Főzelékek, köretek (40)
- Gasztroajándék (15)
- Húsmentes ételek (111)
- Lekvárok, szörpök, befőzés (11)
- Levesek (61)
- Mártások, szószok (37)
- Meleg vacsorák (59)
- Nincs kategorizálva (74)
- Saláták (60)
- Sós péksütemények, sörkorcsolyák, pizzák (87)
- Sütemények (151)
- Szendvicsek, szendvicskrémek (50)
- Torták (47)
Címkék
ünnepi almás burgonya csokis desszert diós duma ebéd előétel eper gomba gyümölcsös gyors és finom húsvét hidegkonyha juhtúrós káposzta kókuszos köret karácsony leves mákos málnás mártás malackából meggyes muffin narancsos reggeli sörkorcsolya sütés nélkül sütemény saláta szárnyas szendvics szendvicskrém tészta túrós tekercs tojás torta vacsorára vega vendégváró VKF
Székelyhon hírek- Parkosítják az iskolaudvart: gyakorlati növénytanóra
- Bunta úgy véli, Szász előre kitervelte a botrányt
- Sürgősségi kórházhoz méltó szülészeti osztály
- Csiky-kerti egyetemisták kicsengetése
- Előre ittak a... lovak bőrére
- Tanuljunk történelmet és kóstoljunk öhönt Keresztúron
- Pénzzel teli széfet loptak Csíkszeredában
Az áprilisi lapszám hétfőtől megvásárolható!
HAMAROSAN MEGJELENIK!
2012-es Kalendárium
Süteményes kiadványunk!
Tavalyi kiadványunk
Népszerű bejegyzések
- Ropogós csirkeszárnyak (5,189)
- Lúdláb torta (5,067)
- Hétköznapi gyors ebéd (5,030)
- Füstölt csülök pékné módra (4,255)
- Még egy gyerekkori kedvenc (3,628)
- A világ legjobb süteménye (3,569)
- Gyors olajbogyós sörkorcsolya (3,407)
- Gyors vacsora (3,197)
- Túrófánk (3,000)
- Juhtúrós pogácsa (2,951)
Legnézettebb ma
Összes bejegyzés
- Receptek az általam elkészített ételek fényképeivel!
Elérhetőségem
ottisfoz@yahoo.comA zökkenőmentes megjegyzéshez be kell jelentkezni!
SZÉKELYHON BLOGTÁR
Erdélyi gasztroblogok
- Ahogy mi szeretjük
- Aleda konyhája
- Andici boszorkánykonyhája
- Apple amaretto
- Édes otthonunk némi sóval
- Eszkimoo a konyhában
- Fakanálforgató tollforgató
- Finomságaim
- Fondantina
- Főzök-sütök-mosogatok
- Gál Edith a konyhában
- Gobé Hami, avagy az Erdélyi kulinária
- Hajnalka blogja
- Hétköznapok a konyhában
- http://www.fisp.ro/
- Ízek emlékei
- Kalandok a konyhában
- Kata a konyhában
- Kis Ildi
- Köllő Réka blogja
- Könnyű a főzés, ha van miből!
- Kreatív torta by Cakeni
- Makacska konyhája
- Manka receptjei
- Mutter Konyhája
- Rózsika tortái
- Sarokkonyha
- Süssünk-főzzünk valamit!
- Sütök, fözök… néha megmutatom
- Teszek-veszek, tanulgatok!
- Tivadar bámészkodó és barátkozó blogja
- Virslee
- Vörösbor
Gasztroblogok a nagyvilágból
- "Anya, ez isteni!…"
- A közös konyha(kert)
- Alchri-bevált receptek
- Andi konyhája
- Andi-cuki
- Andi-gluténmentesen
- Anya főztje
- Belly konyhája
- Bianka-Kiskonyhám ízei
- Colors in the Kitchen
- Csakis kedvtelésből
- Családi tűzhely
- Csibe a konyhában
- De jó főzni!
- Dia boszikonyhája
- Diával főzni -jó!
- Ditta: sütés-főzés
- Dulmina tündérkonyhája
- Égigérő paszuly
- Egy konyha
- Elitkonyha
- Emargit
- Eve and Apple
- Fakanál
- Faluvégi kurta konyha
- Flat-Cat avagy a kutya vacsorája
- Főzni jó!
- Gabriella tortái
- Gastrodamus
- GasztroRéka
- Gesztenye receptjei
- Graffyka
- Gyémánt konyha
- Gyöngyi-vegyes köret
- Gyűjtögetéseim
- Habzsolda
- Házias konyha
- Hozzávalók: egy csipetnyi szeretet
- Illéskrisz konyhája
- Ízes kalandok
- Ízmorzsák Elif módra
- Jade konyhája
- Jépatojta van!
- Kalandra hív az étel!
- Kata a konyhában
- Katakonyha
- Katalin-konyha
- Katicamnó sütődéje
- Kedvtelés
- Kerek erdő közepén
- Kiskanál
- Kiskukta torta
- KM konyhája
- Kreatorta
- Kutya és Konyha
- Lakoma
- Latsia konyhája
- Legjobb receptjeim
- Lét-tudatos konyha
- Limara péksége
- Mamihami
- Mandula Sarok
- Margit2
- Maszatkonyha
- Max konyhája
- Mennyei Manna
- Mézes finomságok…
- Nokedli
- Palacsintás király(lány)
- Papazsíroskenyér
- Pszichowellness konyha
- Raindrop and Snow
- Receptek – nem csak ínyenceknek
- Receptjeink
- Reformkori konyha
- Snöcy
- Sütiszörny
- Sweet and Salt
- Szamóca recept oldala
- Száva blogja
- Szemirámisz függőkertje
- Takarékos konyha
- Tavasz házi cukrászdája
- Torkos Kuckó
- Viki egyszerű konyhája
- Zsanuária
Látogatók







A betyárját, ez nagyon guszta!:)
Már vártam , hogy ki töri meg a jeget.Eddig mind tologattam az epres receptek elkészítését…Csodálatos, biztos nagyon finom is ez a desszert!
Mennyei lehet Ottis!De szépen díszítetted!:-)
Mutatós, én is készítettem már eperszirupos tiramisut, de az már régen volt, még nem gyűjtöttem a recepteket. Most újra eszembe juttattad! Nagyon finom édesség, köszi a tippet! Ja, és köszi a csőben sült puliszka receptet, elkészült és fel is raktam! Egyszerűsége ellenére nagyon finom ennivaló!
Mintha magamat hallottam volna, a fogadalommal kapcsolatban! Nagyon guszta desszert:)
Nagyon jól néz ki guszta, kedvenc gyümölcsöm az eper, na meg majd a ribizli!
Csodás!
No, ezzel most teljesen kikészítettél
)
Juuuuj. Már a nevétől kész vagyok! Irtó finom lehet! Elmentettem! Köszi!
Gyönyörűen meg van díszítve,na és így epresen,hmm nyammmi!:-)
finom is az epermisu. mi tavaly tobzódtunk kicsit ebben a finomságban.és pár éve már leszálltam a szerről (na tavalyt kiivéve…akkor még 2 hétig volt süti utána), a csúcs az idén volt. kedden minden süti elfogyott.
Nagyon guszta, minden jöhet, amiben eper van:-)
Nagyon jól néz ki! Ötletes a díszítés! Biztos nagyon finom lehet fehér csokival! Recept mentve! köszi!
Nagyon guszta,sosem készitettem epres tiramisut,ki kéne próbálnom.
Hú, hogy ez milyen finom lehet! És még szép is!
Köszönöm lányok-asszonyok!Örülök, hogy tetszik nektek!
Nagyon jol nez ki, isteni finom lehet… ki fogom probalni.
Ez nagyon durván jó
akkor most ez jön sorra tőled:)
nem jött össze:( de sebaj mégegyszer megpróbálom. talán azvolt a gond, hogy féladaggal próbálkoztam és valamilyen mértéket elnéztem. azért elkanalazva is finom volt, csak nagyon eláztattam a psikótákat is, azt hiszem